Már nem látom az arcát magam előtt. Már nem emlékezem rá.
Furcsa dolog, hogy meghalsz minden szakítás után… na, jó… nem a szó szoros értelmében. De, újra építed a váradat.
Nem! Ez nem az csöpögős bejegyzés.
Csak ahogy ma felébredtem hirtelen belém hasított egy érzés… nem emlékszem a szeme színére sem. A csókja íze sem jut eszembe. Az illata sincs az orromban.
Én nem értem a saját a lelkem.
Miért pont ma jött el a napja? (lehet lenyelte egy cápa…)
Mondják, eljön az ideje mindennek. ( a cápának is...)
Amúgy a válásom is jogerőre emelkedett! …a volt férjem sem jár már a fejemben.
Tökéletesen érzem magam!
Azt mondják, ha elengeded a múltat jön a jövő! Tehát akkor: SOK SIKERT MINDENKINEK!
A szívem újra a helyén, hogy pontosabban fogalmazzak, a legjobb helyén van, azaz NÁLAM!
…mert az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom – és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat hozzam ki magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás…
Paulo Coelho
Utolsó kommentek